Közel s távol

A legtökéletesebb repülőjegy foglalás utazásmániásoknak

2014. szeptember 23. - Pompidour

Mióta egyre több fapados járat indul Budapestről csak két dolog miatt szoktam boldog nosztalgiával visszagondolni azokra az időkre, amikor mindig mindenre a vonatot használtam. Az egyik ok, hogy viszonylag könnyen lehet útitársat váltani, így nem fordulhat elő az, hogy valaki két és fél órán keresztül az élettörténetét próbálja előadni, mialatt én nemcsak fizikailag, de szellemileg is a felhők között szeretnék már lebegni.

A másik ok a vonat mellett, a viszonylag rugalmas és gyors úticél kiválasztás. Egy repjegy foglalása minden esetben utánajárással jár, időigényes, nem is beszélve az őrjítő várakozásról, amit a hónapokkal korábbi foglalásunk okozott. A vonatnál sokkal egyszerűbb mindez, hiszen nem igényel sok előkészületet, hogy felpattanjunk például egy Budapest - Szob járatra. 

Ez utóbbi problémára próbál megoldást találni a Drungli nevű alkalmazás, ami szolidan csak kaland generátornak aposztrofálja magát.dungli.jpg

Az oldal egyszerűen működik, mint a faék: csak beírjuk, hogy melyik reptérről szeretnénk indulni, megadunk egy körülbelüli dátumot (vagy akár egész hónapot) és máris kiválaszthatjuk a nekünk és pénztárcánknak tetsző úticélt.

Figyeljünk arra, hogy az első ár, amit a program kiír nem a retúr jegy ára, ezt nekünk magunknak kell beállítani.

Az oldal mostmár kiegészült egy szállás foglaló résszel is es egy bloggal a különleges úticélokról.

Drungli  tehát egy szuper utazástervező azoknak, akik későn kapnak észbe, hogy hamarosan hosszú hétvége közeledik vagy egyszerűen csak hirtelen felszabadult néhány napjuk és külföldön szeretnék tölteni az időt.

Az oldal itt található: www.drungli.com

Ha esetleg mégis várni kéne picit a járat indulásáig, kommentben várjuk a megfejtéseket arról, hogy hol van Waldo a Lufthansa poggyászos utasa a képen.

waldo.jpg

 Forrás: (Travel between the pages) 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr766721389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása