Amszterdam - Nyíregyháza utca

2013. december 10. - Pompidour

Ígérem, hogy nem lesz ebből rendszer, hogy egymás után két poszt is ugyanazzal az országgal foglalkozik, de a roppant izgalmas témáválasztásaink mellett arra is figyelmet szeretnénk fordítani, hogy rendkívül aktuálisak legyünk.

A mai bejegyzésnek az az apropója, hogy 1948. december 10-én fogadta el és kiáltotta ki az ENSZ közgyűlés az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Ennek kapcsán 1950 óta ezen a napon ünneplik az emberi jogok világnapját.

A nyilatkozatt még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbb nyelvre lefordított dokumentum a világon.

A szövegezéséről felelős bizottság elnöke Eleanor Roosevelt volt, aki mindvégig azt propagálta, hogy a kész szöveget ne egyfajta szerződésnek tekintsék, hanem egy nyilatkozatnak, aminek később akkora hatása lehet a világra, mint korábban az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának volt. Rooseveltnek végül igaza lett és habár a nyilatkozat nem törvényerejű és nem kötelez, mégis sok nemzetközi törvény és egyezmény alapjává vált, egy örök hivatkozási pont.
UDHR_UNPhoto-300x233.jpg

Eleanor Roosevelt az emberi jogok nyilatkozatának spanyol fordításával

S itt jön a képbe az úgynevezett Nyíregyháza utca Amszterdamban, amit a közeljövőben lassan sajnos nyugodtan nevezhetünk Nyíregyháza utcáknak. Az amszterdami Molensteeg és Oudezijds Achterburgwal két  olyan utca Amszterdam piros lámpás negyedében, ami arról ismert, hogy az itt dolgozó prostituáltak nagy része Magyarországról, pontosabban Nyíregyházáról származik.

Még az óvatos becslések szerint is a Hollandiában dolgozó prostituáltak fele nem önszántából választotta ezt a hivatást, hanem emberkereskedelem, kizsákmányolás áldozatai. Közülük is kitűnnek a magyar prostituáltak, akiket legtöbbször magyar stricik csábítanak jobb élet reményében Hollandiába. A lányok nagy része nem tudja mire vállalkozik, amikor megbízik egy "ismerősébe" aki kiutaztatja őt Hollandiába. Majd a paprikaszedés vagy táncosmunka helyett elveszik az útlevelét és megfenyegetik, hogyha nem dolgozik rendesen az ablakok mögött, akkor bántani fogják a családját.

A magyar hatóságok azt állítják, hogy tehetetlenek az ügyben, ugyanis tagja vagyunk a Schengen övezetnek, mindenki ott dolgozik, ahol akar és Hollandiában legális a prostitució.

A holland hatóságoknál viszont a legtöbbször segítséget kérők között második helyen álltak a magyar lányok 2012-ben és ez a szám egyre csak növekszik.

Sajnos a problémára mindezidág megoldás nem született, viszont figyelemfelkeltő céllal készült egy igen hatásos videó az amszterdami emberkereskedelemről.




 

Befejezhetném azzal, hogy egyszerűen csak azt írom: ennyike.

Viszont mielőtt becsukjuk ezt az ablakot, mert mi úgysem Nyíregyen lakunk és amúgyis nem kell naponta kiállnunk az ablakba a testünket árulni, egy pillanatra gondolkodjuk el a következőn:

Milyen lehet egyedül lenni az akaratodon kívül egy idegen országban, a nyelvet nem beszélve, ismerősök nélkül naponta szexuálisan kielégíteni 8-10 idegent? Akár egy, így eltöltött nap is olyan sebeket tud ejteni az emberben, amik utána később helyreállíthatatlanok lesznek.

 

Több infó és segítség a témával kapcsolatban:

Hollandiában - Fairwork

Nemzetközi - Stop the traffic

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr885684390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.