A legtöbb ember még mindig félve gondol azokra a körülményekre, amik Szerbiában várhatják, amennyiben ezt az országot választja úti céljául. Pedig a helyzet koránt sem annyira rossz, amennyire a fejünkben él. Kedvcsinálónak íme egy gasztronómiai ajánló Belgrád jellegzetes helyeiről, és néhány szerb ételkülönlegességről.

Figyelem! Elöljáróban néhány általános megjegyzés, amelyeket jó, ha tud az, aki először jár az országban:

• Szerbiában nem tiltott a dohányzás a vendéglátó egységekben, ezért annak ellenére, hogy számos helyen található dohányzást tiltó matrica a falon, legtöbbször ez nem jelent semmit. Inkább a kisebb, gyorsétteremszerű étkezdékben tisztelik ezt az előírást.
• Annak ellenére, hogy nem lehet dohányozni, biztos, hogy szagosan fogunk távozni kedvenc burekező helyünkről, vagy pékségünkből. Pont a kis tér miatt a szagok elég mélyre be tudnak ivódni a ruhánkba, a hajunkba, az életünkbe… de legtöbbször lehet dohányozni, szóval mindegy is.
• A csípős paprika itt a Horgosról származó paprikaőrleményt jelenti, amelyet nem por alakban árulnak. Nem lehet vele olyan jól főzni, mint a magyar paprikaporral, és nem is ad olyan színt az ételnek, de csípősségre van olyan erős. Szóval óvatosan vagánykodjunk.
• A szerbek nagy része mindenhez eszik kenyeret. Pár évvel ez előtt kérdés nélkül vittek ki egy kosár pékárut az asztalhoz minden étteremben, teljesen függetlenül attól, hogy mit rendeltünk. Ez aztán a számlán is külön tételként szerepelt, akkor is, ha nem nyúltunk hozzá. Valószínűleg az egyre nagyobb számba idelátogató, értetlenkedő külföldiek hatására, ma már először megkérdezi a pincér, hogy kérjük-e a kenyeret.
• Akinek kicsit érzékenyebb a gyomra, készüljön fel némi kényelmetlenségre, ugyanis a szerb ételek elég zsírosak és nehezek. Ami garantált: pattanások és enyhe hasmenés pár nap után.

Reggeli: Burekdžinica Sarajevo – többféle burek joghurttal
(Svetogorska 38, Stari Beograd)

A burek közismert balkáni étel, Bulgáriától kezdve a volt Jugoszlávia minden államában megtalálható. A legtöbben a bosznia-hercegovinai burekre esküsznek, azt tartják a legautentikusabbnak és a legfinomabbnak. Lényegében egy pitéről van szó, amely többrétegű leveles tésztából készül. Kisebb városokban találhatunk olyan burekezőt is, ahol a szemünk láttára készítik el a tésztát (pl. Szabadkán). Tölteléke lehet többféle, a klasszikusok a darált hússal (burek, burek sa mesom), tört krumplival (krompiruša) vagy túrószerű sajttal töltöttek (burek sa sirom). Burekhez dukál az ívó joghurt, melyet itt kérhetünk kimérve, csak egy csészével is.  Ez hivatott ugyanis semlegesíteni valamelyest a zsírokat, és segíteni a jobb emésztést.

Ne lepődjünk meg, ha más formájú burekhez szoktunk – itt a hosszúkás verziót készítik, mely egymás mellé helyezve sorakozik a tepsiben (a másik nagy, kerek tepsiben készül, melyet háromszögenként árulnak). Ezt grammban lehet rendelni szóval, ha többfélét is próbálnánk 100-150 grammonként ajánlatos kérni. Első körben.

Tízórai: Srpska Kafana – török kávé, ratluk és birsalma pálinka
(Svetogorska 25, Stari Beograd)

Amennyiben nem érzünk magunkban elég kalandvágyat ahhoz, hogy nyakunkba vegyük a várost, és
gasztronómiailag felfedezzük, a Srpska Kafana nevű étterem a legjobb választás. Étlapján megtalálható az összes klasszikus, szerb főtt étel, enteriőrje pedig a régi idők szerb kávéházainak hangulatát idézi. Igazán különleges a török kávéjuk is (turska vagy domaća kafa), mert direkt erre a célra készített edényben – ’džezvaban’ szolgálják fel. Ez a nyeles edény minden szerb háztartásban megtalálható, hiszen ebben készítik el napi kávéjukat, de olyan helyet találni, ahol ebben is viszik ki a vendégeknek már ritkaság számba megy. A török kávé mellé klasszikusan egy török édesség jár – a ratluk, melynek gumicukorszerű állaga van és általában egy íze: édes. És ha már kávéházi hangulat, akkor mindenképpen elengedhetetlen része ennek a szettnek a birsalmapálinka (dunjevača).

Ebéd: Kod Kapetana - halászlé Zemunban, a Duna partján
(Kej Oslobođenja 43, Zemun)

Bár legutóbbi ottlétünkkor fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, Zemun az a része Belgrádnak, ahová érdemes kiruccanni akár csak egy laza, vasárnapi sétára, vagy megnézni a piacot. Persze, nem télen. Minden esetre nem hagyhattuk ki a klasszikus folyóparti hangulatot, ha már erre jártunk, és a jó kis folyami halászlét. Mivel nincs turistaszezon, a helyiek pedig már javában az újévi bulira készültek, nem volt sok választási lehetőségünk, úgyhogy betértünk az első helyre, amely ár-érték arányban megfelelőnek tűnt. A Kod Kapetana egy klasszikus étterem, ahol a pincér le- és felsegíti a hölgyekről a kabátot, betolja alájuk a széket, a vendég az étkezés előtt nedves törlőkendőt kap, hogy megtörölje a kezét, aztán mindezt rongyrázós francia név alatt a számlán is feltüntetik (fejenként 330 forintért). Minden esetre a folyami halból készült halászlé mennyiségre és minőségre is kifogástalan volt. Ehhez horgosi csípős paprikát szolgáltak fel, és ismét török kávét ittunk (ezúttal ratluk nem járt hozzá).

Desszert: Proleće étterem – tufahije
(Vuka Karadžića 11, Stari Beograd)

Valószínűleg már eddig is feltűnt az erőteljes török hatás (nem csak) a gasztronómiában. Ennek oka az, hogy a mai Szerbia egész területe majdnem 400 évig volt török uralom alatt. Számos ételük mellett a zenében, az építkezésben és a nyelvben is felfedezhetőek ennek nyomai.

Az itteni édességek jelentős része is török eredetű, ezért ugyanúgy megtaláljuk a baklava 1001 változatát, mint a számunkra kevésbé ismert mézben pácolt, őrölt diómasszával töltött almát – a tufahijet is. Sajnos kedvenc cukrászdáink nagy része, melyet még egyetemista korunkban szerettünk meg, már nem üzemel, ezért kétséges volt, hogy hol fogjuk ezt a kedvelt, de kevés helyen fellelhető ínyencséget megtalálni. Betértünk hát a sétálóutcától nem messze található, Proleće étterembe, ahová még szintén fiatalkorunkban jártunk (de csak közvetlenül az után, hogy megjött a tandíj-támogatás). Kellemes meglepetés volt, hogy nem csak az almás-diós édesség került fel az étlapjukra, de a sok éve nem látott pincér bácsi rossz modora sem változott egy hajszálnyit sem.

Vacsora: Good Food - pljeskavica, a gyorskaják gyöngyszeme
(Brankova 1, Stari Beograd)

Sosem igazán értettem, hogy minek bármilyen gyorsétterem láncot nyitni Szerbiában, hiszen olyan utcai étkezési kultúra van már itt kiépítve, hogy az amerikai óriások labdába sem rúghatnak. Míg nálunk a pljeskavica és a csevapcsicsa éttermi minőségben ismertebb, addig itt olyan szinten van, mintha Budapesten gyroszozni mennénk. Minden sarkon van legalább egy olyan bódé, amely faszénen grillezett pljeskavica-burgert kínál a járókelőknek. A legjobb a Zeleni Venac nevű csomópontnál található, ironikus módon, pont a McDonald’s mögött. Ennek a ’pljeska’-helynek stratégiai fontossága van, hiszen erről a részről indul a legtöbb nappali és éjszakai autóbusz Belgrád különböző szegleteibe. Mondanom sem kell, hogy a buli utáni „együnk egy gyroszt-feeling“ teljesen új dimenziói nyíltak meg a szerb fővárosban. A lepényben vagy pitában kínált húspogácsához feltéteket is kérhetünk, melyek nem kerülnek külön felszámolásra. Ilyen például a tejföl, kőrözött, csípősszósz, tzatziki szósz, és különböző zöldségek (paradicsom, káposzta, uborka, hagyma, stb.).

Ez után a menü után az ember joggal érezheti másnap, hogy gasztronómiai kómába esett. A gyomrunk kicsit émelyeg, az esti hagymás pljeskavica ízét még a szánkban érezzük, de tudjuk, hogy pár óra múlva megint éhesek leszünk, mert a szénhidrát nem táplál, de legalább megdobja a vércukrunkat. Az ilyen alkalmakra érdemes megtanulni a ’posna’ kifejezést, ami böjtöst jelent. Mivel a böjt ideje alatt nem tartalmazhat az étel semmilyen állati eredetű hozzávalót, ezért a legtöbb helyen találhatunk legalább egy olyan ételt, ami a böjtöt tartóknak készül. Az említett burekező helyen például böjtös spenótos burek is található, úgyhogy irány reggelizni!