Közel s távol

6 különleges hely Toszkánában

2016. szeptember 07. - Pompidour

Úgy esett, hogy az idei éves szabadságot Toszkánában töltöttük, annak is a kevésbé turistás részén. 5 napunk volt felfedezni Olaszország e szegletét, elég sűrű nyaralás lett, alább összegyűjtöttem azokat a helyeket, amelyekről kevesebb szó esik, ha Toszkánáról van szó, mégis kihagyhatatlanok. 4 kevésbé ismert városkát és 2 fantasztikus vendéglátóhelyet ajánlunk nektek.

6. Arezzo

80 kilométerre Firenzétől fekszik a százezres városka, amely többek között arról híres, hogy itt forgatták Roberto Benigni Oscar díjas filmjét, Az élet szép-et. Filmmániásoknak nem kell feleslegesen csatangolniuk az utcákon, már a főpályaudváron is óriási táblával jelzik, hogy hol találhatóak a filmbeli helyszínek. Emellett kihagyhatatlan a középkori főtér, a Piazza Grande, amelyen minden hónap első vasárnapján és az azt megelőző szombaton óriási antik vásárt rendeznek, több, mint 500 kiállítóval.

arezzo-05.jpg

5. La Verna

La Verna hegyét 1213-ban ajándékba kapta Assisi Szent Ferenc Cattani gróftól, aki szerint ez egy tökéletes helyszín az elmélkedésre, elvonulásra. Később 1224-ben a monda szerint ezen a helyen kapta meg Szent Ferenc a stigmáit, amikor azért imádkozott, hogy ő is azokat a fájdalmakat élhesse át, mint Jézus.

A hegycsúcs autóval is megközelíthető, de sokkal élvezetesebb, ha a hegy alatti kis faluból (Chiusi della Verna) fölsétálunk fél óra alatt. A látvány elképesztő fentről.

img_0618.JPG

img_0620.JPG

4., Monteriggioni

A tökéletes középkori hangulatért ide mindenképp érdemes elutazni. Máig rendkívül jó állapotban lévő 13. századi fal veszi körbe a mini várost, ami igazán kicsi; igazából két utcából és egy kis térből áll csak. Július első két hetében különösen érdemes ellátogatni ide, ilyenkor az egész várost elárasztja a középkori hangulat, kosztumösökkel, árusokkal, viadalokkal.

3662167722_22629c745b_z.jpg

14619175055_3568cc2183_z.jpg

3., Termálfürdő Bagno Vignoniban

Sienától 50 kilométerre a Val d’Orcia nemzeti parkban található Bagno Vignoni, amelynek a főtere már egy négyzetalakú vizes medence. A falu Franciaországot Rómával összekötő zarándok út mellett fekszik, mondhatjuk úgy is tehát, hogy sokan pihenték már ki itt a fáradalmaikat az évszázadok alatt. A főtéri medencében nem, de kicsit lejjebb a Parco dei Mulini-nál ingyenes termálvizes fürdőzés vár mindenkire.

bagni_vignone_val_d_orcia.JPG

hot-springs-at-parco-dei-mulini-bagno-vignoni-italy.jpg

2., Mercato Centrale Firenzében

Nem ismerem a budapesti Hold utcai piacon működő Séf utcája elnevezésű étteremhub kitalálóit, de gyanítom, hogy mielőtt elkezdték volna szervezni a Séf utcáját Budapesten, jártak már előtte a firenzei vásárcsarnokban. A piac felső emeletén kb. 20 különböző profilú vendéglátóhely verseng a vendégek kegyeiért. Van itt pék, tésztás, borbár, sajtos, hamburgerező, halas, cukrászda egyszóval minden, amit az ember bármelyik nap reggel 10 és éjfél között bekapna. (Információátadás a nyitvatartási időről, pipa.) A felső emelet kb. 500 fő befogadására alkalmas, bárhová leülhetünk, sőt az asztalok között cirkáló felszolgálóktól bármikor rendelhetünk italt.  Szuper hangulatú, kihagyhatatlan hely.

A földszinten működő piac vasárnap kivételével mindennap 7 és 14 óra között látogatható.

img_0695.JPG

img_0700.JPG

img_0704.JPG

img_0706.JPG

1., L'angolo Delle Capanne étterem

Ez az étterem tartozott a szállodához, ahol megszálltunk, de mivel olyan fantasztikus, egyszerű, helyi alapanyagokból összeállított ételeik voltak, muszáj, hogy ez a gyöngyszem is felkerüljön a listára. Az étterem specialitása a vacsora, érdemes foglalni mielőtt érkezünk, mert a kert, ahol a vacsorát felszolgálják kicsi, a vendég (főként olaszok) meg sokan jönnének. Ebéd csak hétvégente van, de érdemesebb vacsorára érkeznünk, ilyenkor sokkal hangulatosabb a hely, a kivilágított, felújított, ma már hotelként üzemelő 18. századi villában. Ha valami különleges és egyedi helyen ennénk, távol a turistáktól, itt garantáltan nyugtunk lesz.

filename-ristorante-ponte.jpg

Ha úgy érzed valami kimaradt, ne tartsd magadban, várjuk az észrevételeidet kommentben!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr2411673786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása