Közel s távol

Szombati piacozás a Tabánban

2017. április 07. - Pompidour

Régóta kellett már egy olyan hely a Tabánban, mint a Czakó kert. A tavaly nyáron, remek adottságokkal megáldott területet és az egykori vincellérházat remekül felújították, a korábbi pajtát újradefiniálták és szuperül kinéző kerthelyiséget hoztak létre. A konyhára és a kiszolgálásra sem lehetett panasz, hiszen a pesti Gerlóczy kávéház desszertjeit, konyháját és kiszolgálását vitték át Budára.

Sok jót írtak a helyről a nyitáskor, viszont be kell valljam, hogy két héttel ezelőttig egyáltalán nem igazán izgatott a tabáni új, csúcs kávézó. Az járt a fejemben, hogy biztosan jó és igényes hely, de most csak egy kávézóért nem ugrok át egy amúgy unalmas és kihalt környékre. Számomra a Tabán eddig egyetlen jelentett egy nagy kutyasétáltató placcal, fölösleges odamennem, hiszen nincs is kutyám. Egészen mostanáig. 

Kutyám nincs, de két dolgot imádok: a piacozást és a reggelit. És habár nem újdonság e két dolognak a kombinálása, ilyen jó párosítást még Budapesten nem láttam, és nem is ettem. A Czakó kert területe tökéletes helyszín egy piacnak. Tágas, az úttól elzárt, zöld, tökéletes zsibongó felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A piacon igényes árusok árulják portékáikat, de meg is kóstolhatjuk őket, hiszen szombatonként a piacon megtalálható alapanyagok felhasználásával is kérhetjük reggelinket. És ami érdekes az az, hogy a reggelizés és a piacozás alatt egyáltalán nem éreztem úgy magam, mintha a Tabánban vagy Budapesten lennék. Olyan kis közösségi szigetet teremtettek a piac és a Czakó kert szervezői, ahol mindenki úgy érezheti magát, mintha csak a vidéki nagymamájához érkezett volna látogatóba. Legalábbis nekem ez volt az érzésem akkor, amikor ettem a frissen sütött kenyeret vagy éppen az orrom előtt vitték be a cukrászdába az elkészült sütiket vagy amikor árusok végigkóstoltatták velem az áruikat. Zsibongott az egész kert, de közben nem volt tömeg, se türelmetlenkedés. Mindenki mintha kicsit leutazott volna egy csendes, nyugodt, faluba, ahol nagyon örültek annak, hogy végre megérkezett.

Három órát töltöttünk el két hete a piacon, de azóta is minden pénteken azon veszem észre magam, hogy azt tervezem, hogy hogyan tudnám a Czakó piacot és a Tabánt beiktatni a hétvégémbe. Régóta kellett már egy olyan hely a Tabánban, mint a Czakó piacz.

Menjetek, próbáljátok ki! Stresszes hét után még jobban esik.

 

Czakó Piacz

minden szombaton

8-tól 15 óráig

Czakó kert, 1016 Budapest, Czakó utca 15.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr9512408407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása