Közel s távol

A tökéletes város: Genf

1. rész Város az emberekért

2017. július 03. - Pompidour

Az alábbi posztban tippeket adunk az utazáshoz Svájcban és bemutatjuk, hogy miért lehet ideális hely mind a turistáknak, mind a helyieknek. A sorozat második részében konkrét helyekre koncentrálunk.

Előző héten kiküldött a munkahelyem a genfi központjába és szerencsére pont annyi megbeszélésen kellett részt vennem, ami nem gátolt meg abban, hogy délutánonként szabadon kószálhassak a városban.

shutterstock_418408996-641a8.jpg

Genf nem nagy város, 2-3 nap alatt kényelmesen bejárható, felfedezhető. Viszont itt éreztem először azt az életemben (és igen, voltam már Bécsben is, ami minden ehhez hasonló ranglista első helyén szerepel), hogy végre a város van az emberekért és nem fordítva. Az utazásom minden pillanatában azt éreztem, hogy a városvezetés itt tényleg komoly energiákat fordított arra, hogy hogyan tudnák mind az itt élők mind a turisták életét könnyebbé tenni.

Elismerem, hogy az air race árnyékában kemény sorok következhetnek, de azért érdemes elolvasni, hátha tanulunk belőle. Vagy csak kedvet kapunk és lefoglalunk egy repjegyet Genfbe egy hosszú hétvégére, akár 50 ezerért.

A tömegközlekedés a tömeg közlekedőkért

Megérkezéskor az első, ami a magyar embernek feltűnik az az ingyen jegyet osztogató automata, ami nem csak 80 percre érvényes jegyet dob ki magától gombnyomásra, hanem még működik is. Nincsen kétségbeesett bankautomata keresgélés és apróváltás, hanem csak egy gombnyomás és a turista máris jobb kedvvel vág neki a városnézésnek és közben rájön, hogy nem is fog akkor autót bérelni az itt tartózkodása alatt, inkább vesz jegyet vagy bérletet, hiszen olcsóbb és gyorsabb is. Az automata közvetlen a kijárat előtt, a csomagkiadónál található.

2017-06-19_17_57_5722222.jpg                    Ingyen jegy, jó, hogy megjöttél                   

A másik nagyon szimpatikus húzása a helyi tömegközlekedési társaságnak az, hogy minden hotelben eltöltött nap mellé jár egy ingyen bérlet, ami érvényes a város összes tömegközlekedési eszközére, beleértve a hajót is, ami a genfi tavon jár. Így, ha például 3 napot töltünk a városban, becsekkolás után már kapjuk is a bérletünket a tartózkodásunk 3 napjára. 

2017-06-19_19_47_46.jpgCombinószínű ringatózás

Általánosságban elmondható, hogy a járatsűrűség és a járművek színvonala olyan amilyennek azt innen elképzeljük. A hajók tízpercenként járnak és kb. 2-3 perc alatt visznek át a túloldalra, de van egy turistás járat is, ami valamivel hosszabb, ez nagyobb görbén szeli át a tavat. Használjuk bátran a tömegközlekedési eszközöket, nem lehet eltévedni, szinte minden mindennel össze van kötve.

Közparkok, kösz parkok!

Ígérem, a fenti volt az utolsó szóviccem (mára).

Őszinte leszek; én nem szeretem a budapesti parkokat. A budapesti parkok ugyanis általában két részből állnak: egy játszótérből és egy csendes, rózsabokros részből, ahol 3 méterenként ketten üldögélhetnek meghitten egy padon, miközben nézik a büdöskéket. Ez előbbihez kéne egy gyerek aki élvezi, az utóbbihoz meg túl alacsony pulzusszám és rendkívüli érdeklődés flóránk és faunánk iránt. Mivel nekem egyik sincs, így nem is töltök sok időt parkokban, mert egyszerűen kívülállónak érzem ott magam, tudom, hogy nem nekem építették.

Viszont Genf tele van parkokkal, így átsétáltam egynéhányon és meglepetten vettem észre, hogy egy svájci park nem abból áll, hogy elkerítünk egy részt, amit szépen bezöldítünk, majd a nagyközönség távolról figyelheti, ahogy nő a fű. Itt tényleg a köznek készülnek a parkok és nem probléma az, ha valaki rálép a fűre, sőt pavilonokat telepítenek lámpásokkal, hogy ösztönözzék a piknikezést, a parkban összegyűlést. Teljesen megszokott dolog hogy, jó időben tavasszal és nyáron a svájciak szülinapi bulikat, összejöveteleket rendeznek egy közeli parkban. Furcsa volt átélni, hogy egy random kedd estén, amikor átsétáltam egy nagyobb parkon, az egyik sarokban skótdudások játszottak, a másikban salsa kurzus volt, a park szélén kiállított zongoránál random koncert kezdődött, miközben a park közepén több szülinapot ünnepeltek.

Budapesten nem tudnék egy olyan parkot mondani, amit jó szívvel ajánlanék egy turistának megnézésre, viszont Genfben javaslom, hogy szánjunk egy délutánt arra, hogy egy elsétálunk egybe és élvezzük a park zsizsegését vagy a skótdudát. 

A következő részben, konkrét helyeket ajánlunk, ha tetszett vagy hozzászólnál, javasoljuk, hogy kövess minket Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr8112639285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása