Közel s távol

Hollandia - Snackbárok

2013. december 04. - Pompidour

Valljuk be őszintén magunknak és a Szigeten megismert holland bulicimboráinknak is, hogy híresen finom holland kulináris csodák nem léteznek. Kevés ember van aki egyből sorolná a holland konyha remekeit, illetve még kevesebb ember van, aki azok reprodukálásával próbálná elkápráztatni vendégeit. Ennek egyik oka az, hogy a holland konyha tényleg igen egyszerűen elkészíthető ételekből áll, sokszor talán túlegyszerűekből. Gondolt-e már valaki arra hazaúton, hogy de jó lenne enni egy kis zöldséggel összetört tört krumplit enni vacsorára?

stamppot.jpg


Naugye, hogy nem. Pedig ez egy igazi klasszikus holland étel. Meg is főzöm ma este. Not.

A másik oka annak, hogy Hollandiában kevesebb a híresen holland menü és több a nemzetközi konyha az a korábbi gyarmatosításból s mostanra az ország multikultiságából ered.

Ennek ellenére szerencsére ott vannak a snackbárok, amelyek Hollandiában és Belgiumban rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek. Ezek a snacbárok helyben elkészülő, gyorsan elfogyasztandó, legtöbbször mirelit ételeket kínálnak, ami valljuk be elég jól tud esni egy kimerítő (bármilyen) túra vagy éjszaka után. Nem véletlenül van minden rendes piros lámpás negyed vagy bevásárló utca közelében egy tucat ilyen büfé. Van az úgy hogy az ember nem bírja kivárni, amíg elkészül a serpenyőben sült szarvas filéje tápióka gyönggyel és Poivrade mártással. Ilyenkor remek ötlet betérni egy ilyen snackbárba, s megkóstolni az igazi flamand sültkrumplit és választani hozzá egy egzotikus nevű szószt. Ne féljünk, bátran rendeljünk egy frikandelt, ami igazából csak egy fűszeres virsli vagy egy lumpiát, ami egy kisebbfajta tavaszi tekercset jelent.

snackbar.jpg                                                              Kezdődhet az activity!

Szerencsére egy holland üzletember is megtalálta a hiátust a pesti gasztrokultúrában, amit párosított egy remek helyszínválasztással, így kötve össze a kellemest a hasznossal és ennek eredményeképpen már Budapesten is ehetünk az első holland snackbárban.

Külsőre is a holland mintát vették alapul megtoldva egy kis Mcdonaldsos Segíthetek? életérzéssel.

 

WP_001887.jpg

WP_001888.jpg

Az árak és az adagok abszolút rendben vannak és a személyzet is rendkívül kedves, a hajnalig tartó nyitvatartás meg valószínűleg nem véletlen. Szóval irány Hollandia vagy a Nagymező utca, ha valami újat akarsz kipróbálni és kifogytál a fekete olíva-gyömbér chutney-ból a vacsorádhoz vagy csak kell valami energia ahhoz, hogy folytasd/befejezd az estédet!

Snack World Budapest

Nagymező u. 49


Hollandiában - szinte minden sarkon

Legnagyobb snackbárlánc: www.febo.nl

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr985675776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása