Közel s távol

Kína útmutató kezdőknek - 2. rész: Ez nekem kínai

2014. július 16. - czechlife

Biztos sokan gondolkoztunk már azon, hogy nekivágunk a messzi, ismeretlen tájak feltérképezésének. Az alábbiakban 10 részletben szeretném megosztani a publikummal, milyen buktatókat, furcsaságokat, csodákat rejthet az, ha valakinek hirtelenjében 4 napra Kínába kell utaznia. Kalandjaim egy Csengtu (Chengdu) nevű városban estek meg, mely Szecsuán tartomány fővárosa.

2, A kínai nyelv

Értem, hogy nem értem, de nem vagyok hozzászokva, hogy egyáltalán nem. Ez csak akkor tudatosult bennem, amikor megérkezés után elhatároztam, hogy megvacsorázom. Igen, ám, de hogy ismerem fel melyik az étterem? Találtam a szállodától nem messze egy sétálóutcát, ahol rengeteg bolt volt, de addig, amíg nem mentem egészen közel a kirakathoz, a feliratból nem jöttem rá, hogy mit árulnak. Úgyhogy kiválasztottam egy üzletet, melynek a felirata mellett egy kanál és egy villa volt. Szerencsére nem edényboltra, hanem egy kifőzdeszerű helyre bukkantam, úgyhogy aznapra megmenekültem az éhhaláltól. Vagyis, egy kis segítséggel menekültem meg: az ételhez ugyanis automatikus evőpálca járt, de miután a pincérnő 10 percig figyelte kínlódásomat, nagy kegyesen hozott nekem egy villát...

A nyelvi a handikepnek a másik oldala, hogy ebben a városban elég kevesen ismerték a latin betűket. Így nem csak, hogy nem tudtam olvasni, de ha taxival be szerettem volna menni a városban, meg kellett kérnem valakit a szálloda recepcióján, hogy írja le kínai jelekkel a desztinációt. Később ezt a papírfecnit mutogattam a taxisnak. A taxisok, amúgy angolul sem beszélnek, de nagyon kedélyesen elcseverésztünk – magyarul válaszolgattam neki, amivel ő maximálisan elégedettnek tűnt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr86502629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása