Európa Kulturális Fővárosa 2015

2. rész: Ahol Vincent Van Gogh letette a Bibliát és ecsetet ragadott...

2015. február 05. - Pompidour

Plzeň mellett idén a belgiumi Mons osztozik Európa Kulturális Fővárosa címen. Az elsőre kissé unalmasnak tűnő vallon városka komolyan vette a feladatát és újradefiniálta az Európa Kultúrális Fővárosa címet. Építettek 5 (!) darab új múzeumot, egy konferencia központot is és 2015 végére készen lesz Mons új vasútállomása is.

A gigaberuházásoknak nem titkolt célja az, hogy fellendítsék Vallónia gazdaságát és új irányt adjanak neki, hiszen Belgium ebben a térségében a 60-as évekbeli szénbányák bezárása után a legnagyobb a munkanélküliek aránya.

Itt van tehát egy városka, amelyik a kultúra segítségével próbál kievickélni a gazdasági és pénzügyi válságból. Látva Mons éves programját rögtön fel is tűnik majd, hogy több ez mint próbálkozás. Így néz ki egy jól átgondolt, pontosan megtervezett, profin összeállított éves program, ami az elkövetkezendő évekre is ad elég tennivalót városnak és turistának egyaránt.

header.jpg

A teljesség igénye nélkül alább szemezgettünk azokból a programokból, amiket nem éri meg kihagyni idén Monsban.

Van Gogh Borinage-ban - egy művész születése 

A vallóniai szénbányák különös szerepet játszottak Vincent Van Gogh életében. 1878 decemberétől dolgozott a Mons közelében lévő Borinage-ban a szénbányászok között, mint lelkipásztor. Habár különös tehetsége és erőn felüli türelme volt Van Gognak a szegények és a betegek ápolásához, szervezni és beszédeket tartani nem tudott, így lassanként idejének egyre nagyobb részét töltötte ki a festészet. A kiállítás a világon elsőként Van Gogh műveszi karrierjének kezdeti időszakát kívánja bemutatni. A Borinage-ban töltött két év alatt tanulmányozta a dolgozó, munkáséletet ez az időszak adott neki inspirációt egyik legnagyobb munkájához, a Krumplievőkhöz is. Van Gogh még tíz évet élt a Borinage-i szomorú hónapok után.

A kiálltás megtekinthető: 2015. jan 25 - május 17.

van-willem-vincent-gogh-die-kartoffelesser-03850.jpg

Arne Quinze installáció - 'Az utazó'

A város bevásárló utcája fölött 90 méter hosszan elterülő fa installáció, melyet körülbelül két hét alatt építtettek legalább 5 évre. Decemberben az építmény egy része megsérült, de azóta helyreállították a kárt és újra teljes egészében sétálhatóvá vált az utcarész.

passenger.jpg

Verlaine, Cella 252

A francia szimbolista költő, Paul Verlaine két évet raboskodott 1873-tól a monsi börtönben, miután meglőtte szeretőjét, Arthut Rimbaud-t. A kiállítás Verlaine börtönben és Belgiumban töltött éveit mutatja be.

A kiállítás megtekinthető: 2015. október 17 - 2016. január 21.

796901853_b973707736z_1_20141002152439_000_g2f37sufj_1-0.jpg
8000 napraforgó a város közepén

Ki ne álmodozott volna már arról, hogy nyugágyakban ücsörögve koktélt szürcsölget egy óriási napraforgó tövében, miközben a gyerek biztonságos, zárt környezetben hosszú időre lefoglalja magát? Valószínüleg erről így pont nem sokan, kivéve a szervezők, akik augusztusban 8000 napraforgóból álló labirintust húznak fel a város főterén, majálissal, cirkusszal, koncertekkel.

suncity_c_artpoint.jpg

Még több infó és programok: http://www.mons2015.eu/en

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr57112487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.