Közel s távol

Tokaj - Hegyalja, máshogy

2016. július 15. - Pompidour

Amikor hirtelen ötlettől vezérelve lefoglaltam egy hétvégi szállást Tarcalon, nem sok fogalmam volt a környékről. Annyit tudtam, hogy több, mint két óra lesz az út Budapestről, Miskolc mellett egy kis község, Hegyalja fesztivál most épp nincs, csinálnivaló nem nagyon lesz, majd szép nyugodtan elszaunázgatunk és élvezzük a csendet.

Mondanom sem kell, hogy hétvége még nem tartogatott ennyi programot és új dolgot számunkra, mint a tarcali.

Imádom a régi dolgokat, kúriákat, kastélyszállókat, egyszerűen mindent, aminek van története. Sajnos viszont az eurojackpot nem szakadt a nyakamba és nem is libamájjal indítok minden reggel, így nagyon fontos volt, hogy ne egy kisebb vagyont költsünk el egy hétvége alatt.

És ekkor szembe jöttek ezek a képek a tarcali Andrássy Rezidenciáról:

47878256.jpg

47985478.jpg

 Andrássy Rezidencia, Tarcal 

Megláttam ezt a különlegesen kialakított medencét és a mellette megbújó vizes barlangot és már nyomtam is a nagy piros foglalás gombra.

12 óra múlva, 2,5 óra kocsikázás után kicsit fáradtan csekkoltunk be a szállodába, majd boldogan szürcsöltük a pohár bort, amit ajándékba kaptunk a bejelentkezési lapunk mellé. 

A szálloda nem hazudtolta meg öt csillagos mivoltát, minden tökéletes volt a gazdag reggelitől kezdve a trópusi élményzuhanyig. (Trópusi élményzuhany = zuhanykabin, madárcsicsergéssel és különböző erősségre beállított zuhanyfejekkel) 

Tudom, nem nagy dolgok ezek, de mégis kedvesek és egyediek, ami kell ahhoz, hogy az emberben megragadjon egy hely és utána visszavágyhasson.

Igazából borozhattunk volna a szállodában is, van vinotékájuk szuper borokkal, de inkább a sétálás mellett döntöttünk és megpróbáltuk felfedezni a környék borpincéit, de mivel csak ketten voltunk, az első szembejövő borpince egyben az utolsó is lett...

Így találtunk rá a Pataky Borportára, remek borokkal, hideg borpincével, szállással és egy rendkívül közvetlen házigazdával. Mellettünk éppen lengyel nyaraló fiatalok töltötték a fröccsöt, míg mi azon gondolkoztunk, hogy igazából hány barátunkat hívjuk ide legközelebb, mert három kiadó appartman is van, félpanzióval, borospincével.

 

204577_pic_600x500.jpg

Pataky Borporta, Tarcal

Vasárnapra a minden hónap második vasárnapján megrendezett Tokaj Hegyalja Piac volt a napunk sarkalatos pontja, ahol, mint légy a 'bármire', úgy ugrottunk rá minden szembejövő kézműves, háztájira. Vettünk préselt almalevet, mádi sajtokat, levendulacserjéket és nagymama-kosarat. Szuper hangulatos kis piac volt, élő zenével, csodás környezettel.

A piac a Disznőkó Borászat előtt, a Sárga Borház parkolójában rendezik, kifejezetten helyi termelők és kézművesek közreműködésével. Ha nincs éppen piac, akkor ebédelhetünk egyet az étterem teraszán vagy megkérhetjük az éttermet, hogy állítsanak össze nekünk egy piknikkosarat, hogy azzal együtt sétáljuk körbe a szőlőbirtokot, esetleg részt vehetünk egy borkóstoláson.

exceptional_terroir.jpg

sargaborhaz_elorol.jpg

Sárga Borház

Na és akkor az árak: a szállásért, reggelivel egy éjszakára 34.000 Ft-ot fizettünk összesen, ami a szálloda felszereltségét és szolgáltatásait tekintve szerintem nem vészes összeg két főre. Ha az ember viszont valami személyesebb élményt és szállást szeretne javaslom a Pataky Borportát, ahol körülbelül 6000 Ft-ért igazi falusi vendéglátásban lehet részesülni, igény szerint ellátással is.

Képek és még több infó a helyekről:

Andrássy Rezidencia, Pataky Borporta, Sárga Borház, Disznókő borászat, Tokaj Hegyalja Piac FB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr988890982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása