Biztos sokan gondolkoztunk már azon, hogy nekivágunk a messzi, ismeretlen tájak feltérképezésének. Az alábbiakban 10 részletben szeretném megosztani a publikummal, milyen buktatókat, furcsaságokat, csodákat rejthet az, ha valakinek hirtelenjében 4 napra Kínába kell utaznia. Kalandjaim egy Csengtu (Chengdu) nevű városban estek meg, mely Szecsuán tartomány fővárosa.

7, Teaház és madzsong
Amikor 12 óra repülőút után leszálltam a járatról Csengtuban, már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi vár rám ott. Vágytam tudni milyenek a kínaiak, milyen a város, és milyenek lesznek a kollégáim, akik szintén a vásárra érkeztek. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak mert annyira fel voltam villanyozva, és el sem bírtam képzelni, hogy a jet leg-nek (időátállási probléma hosszú repülőút után, általában kelet felé haladva erősebb) bármilyen jele is kiütközzék rajtam ebben a nagy izgalomban.

Kíváncsiságom első hullámát már részben a szállodába tartó buszon kielégítette egy önkéntes, aki helyi egyetemistaként azt a feladatot kapta, hogy a mi szórakoztatásunkra meséljen egy keveset a tartományról és a városról. Egy férfi vendég viszonylag hamar rátért a lényegre: milyenek a szórakozóhelyek, és mit csinálnak a csengtuiak szabadidejükben? Ekkor nagy mosollyal közölte az önkéntes, hogy a helyiek nagyon sokat járnak el szórakozni, leginkább teaházakba, ahol több órán keresztül is képesek beszélgetni. A másik nagyon népszerű szórakozás a madzsong (vagy mahjong, avagy kínai dominó) nevű játék, ilyenkor erre a célra kialakított madzsong-szobákat bérelnek a baráti társaságok, és hajnalig elnyúló játék-partikat tartanak. Úgy képzelem ezt, mint egy pókerbarlangot, ahol a francia-kártyákat felváltják a színes ábrás dominók, a whisky-t pedig egy erős jázmin tea…

A negyedik és egyben utolsó napunkon néhány kollégámmal úgy döntöttünk, megünnepeljük, hogy jet leg-estül túléltük a vásárt, és elmegyünk vacsorázni. A szállodához közeli étterembe mentünk, amely egyben egy kellemes teaház is (!!!), és egy tó partján helyezkedett el, melyben fekete hattyúk úszkáltak. A környezeten kívül azért is esett erre a helyre a választásunk, mert éppen egy hatalmas bulinak ígérkező összeröffenés volt a teraszon. Néhány helybéli énekelgetett (tévedés ne essék: nem karaokézott, csak kiállt énekelni), a többiek ujjongtak és tapsikoltak, meg úgy tűnt néhány alkoholos ital is fogyóban van a társaságnál. Gondoltuk, legalább addig sem vagyunk egyedül a vendéglátó egységben, ráadásul láthatunk egy kínai bulit. Mire kiválogattuk a képeskönyvből a menünket, pont kilencet ütött az óra. Abban a pillanatban a kínai társaság felállt, és elment. Nem tudtuk eldönteni, hogy azért léptek-e le, mert otthon már lövik a pizsit, vagy csendrendelet van, netán csak azt várták, hogy mi rendeljünk? Ez azóta sem derült ki, minden esetre mi megvacsoráztunk, és mikor már összepakolták körülöttünk az éttermet, akkor ocsúdtunk fel, hogy lehet, hogy nekünk is el kéne hagyni a terepet.