Idén töltötte be 15. évét a Balkán egyik legismertebb zenei fesztiválja, az újvidéki EXIT. Míg mi már a Szigetre készülődünk, az EXIT szervezői még mostanában ocsúdnak fel a fellépés-cunamiból, hiszen idén is útjára indították az EXIT AVANTURA (ford. EXIT kaland) rendezvény kombót. Ez annyit jelent, hogy egy jeggyel, 8 napon át, 2 fesztiválon lehetett részt venni, melyet egymás után tartottak 2 országban.
Egész évben erre a pár napra vár Újvidék apraja-nagyja. Van, aki azért mert, meglátta a kínálkozó gazdasági lehetőséget, de van, aki csak szereti világpolgárnak érezni magát a színes kavalkádban. Idén a Péterváradban tartott happeningen 4 nap alatt több mint 190 000 ember fordult meg 40 különböző országból. Az EXIT fesztivál az idei line-up szempontjából eléggé sok átfedést mutat a Szigetével (pl. Robbie Williams is ejtett a városban egy koncertet, pont a fesztivál előtti napokban), de a nemzetközi fellépők mellett számos balkáni zenekar és zenész is helyet kapott, ami kiemelte a fesztivált az átlagos, nyári bulidesztinációk sorából.
Már régóta szerepelt a bakancslistámon, hogy végre eljussak az év legnagyobb pétervaradi bulijába, úgyhogy tavaly december 12-én 12:00 órától már izzítottam a billentyűzetemet, hogy az elsők között vehessem meg belépőt. Egy olyannak, aki párszor megjárta már a Szigetet, azért elég nehéz a kedvére tenni, de biztos voltam benne, hogy ha más nem, akkor a helyi zenekarok mindenért kárpótolnak majd. Hát, majdnem…
Ahhoz képest, hogy a rendezvény szervezői 15 éves tapasztalattal rendelkeznek, elég sok gyerekbetegség előjött a lebonyolítás tekintetében. Első esténket, voltaképpen sorban állva töltöttük, mert nem akarták nekünk kiadni a karszalagokat, ugyanis nem rendelkeztünk szerb hatóság által kiadott, fényképes igazolvánnyal. Kiderült, hogy olyan bonyolult, és nem praktikus jegyvásárlási rendszert gondoltak ki idénre, hogy számos helyi lakos is ott toporgott még hajnali 2-kor, hogy megkaphassa a belépőjét. Végül találtunk megoldást, hogy érvényesítsük belépéshez való jogunkat, és elviharzottunk a várkapuk felé, hogy még elcsípjük a fesztiválnyitó Emeli Sandé koncert végét.
Leírhatatlan élmény, ahogy a várárokban felállított különböző színpadok és programhelyszínek kavalkádja arcon vágja az embert. Még az utolsó esténken is új helyszínek bukkantak elő a sötétből és a hömpölygő tömeg mögül. A nagyszínpadon a már említett Emeli Sandé mellett, Manu Chao, Motorhead, Clean Bandit, John Newman és még sokan mások izzították a hangulatot, míg a másik leglátogatottabb színpad az MTS Dance Arena volt. Ha másért nem, a Dance Arenáért mindenképp érdemes ellátogatni, még azoknak is, akik egyébként annyira nem nagy kedvelői az elektronikus zenének. Azért is mert az aréna szót nem szabad félvállról venni ebben az esetben – két, több méter magas várfal közötti várárokban alakították ki a DJ zenék kedvelőinek egyik Mekkáját. A különleges helyszínen olyan nagy nevek voltak jelen, mint Hardwell, Martin Garrix vagy Klangkarussell, valamint Faithless koncertje is áthelyezésre került a nagyszínpadról. Semmihez sem fogható a várfal mögött felkelő nap látványa, miközben igényes, elektronikus zenére, egy emberként esik transzba a közönség.
Az EXIT kaland viszont nem ért véget azzal, hogy vasárnap, a hajnali nap fénye elöntötte a Dance Arenában tomboló népet, akik valóban átélték az idei fesztivál szlogenjét: 15 years of sharing love. Pár nappal később a szeretet megosztása Montenegróban folytatódhatott a tengerparton, a Sea Dance fesztivál keretében, amely az EXIT AVANTURA pakk része. Szerencsére egy bakancslista akármilyen hosszú lehet, úgyhogy már készülünk a jövő évi fesztivál szezonra is. De most lássuk, mit tudnak a Szigetesek!