Közel s távol

Hogyan lehet ingyen szállásod Olaszországban?

2016. október 20. - Pompidour

A november 14-20-ig tartó héten rendezik meg Olaszországban a La Settimana del Barrato-t, vagyis a Csere Hetét. Ez alatt a hét alatt több száz szállásadó tárja ki a kapuit és ajánl fel ingyen szállást némi szolgáltatásért cserébe. 

c_dsc7783_aerea_pietro.jpgAz egyik B&B, ahová azokat várják akik angolt tanítanának (La Compagnia - Casanola)

A honlapon már fenn vannak a szállásadók kívánságlistái, illetve az utazók is feltölthetik azokat a dolgokat, amiket szívesen felajánlanának szállásért cserébe.

Átböngésztem a honlapot, mert kíváncsi voltam miket várnak el a szállásadók az ingyen szállásért cserébe. Elég vegyes a kép. Volt ahol egy új vagy jó állapotú iPhone-t kérnek, de ugye ez már majdnem ugyanaz, mintha fizetnénk a szállásért, de nagyon sok helyen egy kis kerti vagy ház körüli (festés, szerelés) segítségért cserébe ingyen megszállhatunk. Sok hely keres olyanokat, akik jó fotókat tudnak készíteni vagy értenek a marketinghez, segítenének a szállásadók honlapjának lefordításában. Sőt olyan is van, aki csak azt kéri, hogy az ott töltött éjszakákért cserébe a vendég hozzon valami jellegzetes, minőségi ételt vagy italt a saját országából.

beb_vista-diurna-rende-beb-villa-auroragk-is-140.jpgHa jól fényképezel, ide várnak (Villa Aurora - Rende)

Olaszországban 2009 óta rendezik meg a Csere Hetét, amelyre tavaly több, mint 10 ezer felajánlás, illetve kérés érkezett. Azoknak, akik a novemberi időpont esetleg nem megfelelő van egy külön honlap, ahol azok a szállásadók vannak felsorolva, akik egész évben várják azokat a vendégeket, akik bartereznének a szállásért cserébe.

Madaya Mama az új Marvel hős, aki cseppet sem kitalált

Az ABC News és a Marvel együttműködésének gyümölcse egy új, már online is elérhető képregény, a Madaya Mama.

A főhős nem egy kitalált szereplő, hanem egy Szíriában, még pontosabban az ostrom alatt álló Madayában élő édesanya, aki már két éve küzd öt gyermekével és férjével a túlélésért. Az ABC News-nál jelentek meg először az anya blogbejegyzései, amit végül a horvát rajzoló, a Deadpoolt is jegyző, Dalibor Talajic illusztrált.

media_xll_9187415.jpg                           ABC News / Marvel Comics

Tovább

A Google visszahozta közénk a dinoszauruszokat

A Google összefogott 60 múzeummal azért, hogy bemutassák a világ természettudományi kincseit, köztük olyan szószerinti nagyágyúkat is, mint a valaha élt egyik legnagyobb állatot, a zsiráftitánt is, amelynek egyetlen megmaradt csontváza a berlini Természettudományi Múzeumban van kiállítva. Egyszerre félelmetes és lenyűgöző 360 fokos, VR-videót csináltak erről a 145 millió éve kihalt állatról.(Figyelem! Mobilon ajánlott nézni!) 

 

Tovább

6 különleges hely Toszkánában

Úgy esett, hogy az idei éves szabadságot Toszkánában töltöttük, annak is a kevésbé turistás részén. 5 napunk volt felfedezni Olaszország e szegletét, elég sűrű nyaralás lett, alább összegyűjtöttem azokat a helyeket, amelyekről kevesebb szó esik, ha Toszkánáról van szó, mégis kihagyhatatlanok. 4 kevésbé ismert városkát és 2 fantasztikus vendéglátóhelyet ajánlunk nektek.

6. Arezzo

80 kilométerre Firenzétől fekszik a százezres városka, amely többek között arról híres, hogy itt forgatták Roberto Benigni Oscar díjas filmjét, Az élet szép-et. Filmmániásoknak nem kell feleslegesen csatangolniuk az utcákon, már a főpályaudváron is óriási táblával jelzik, hogy hol találhatóak a filmbeli helyszínek. Emellett kihagyhatatlan a középkori főtér, a Piazza Grande, amelyen minden hónap első vasárnapján és az azt megelőző szombaton óriási antik vásárt rendeznek, több, mint 500 kiállítóval.

arezzo-05.jpg

Tovább

Redhead pride, koboldok és sör minden mennyiségben

Dublin nem egy tipikus, nyári desztináció, mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy legalább egy hosszú hétvége erejéig meglátogassuk az ír fővárost. Annak ellenére, hogy az időjárás legtöbbször nyirkos és esős, abszolút elfeledteti ezt a város viktoriánus házainak hangulata, az írek nyitottsága és vendégszeretete, valamint az ír kocsmák atmoszférája. Ez a város egyaránt kínál szórakozást azoknak, akik bulizni szeretnének, de azoknak is, akik inkább a kultúra és a történelem iránt érdeklődnek. Íme néhány tipp, hogy mit érdemes megnézni, ha Dublinban járnánk az egyik hétvégén.

Tovább

Milyen ételeket szolgáltak fel néhány évtizede a repülőkön?

Az idén 70 éves Scandinavian Airlines (SAS) csodás albumot tett közzé arról az időszakról, amikor még nem a mikrózható ételek voltak a repülőkön felszolgált ételek állandó szereplői.

Habár a turista osztályon felszolgált ételek - a képek szerint - nem tértek el nagyban a mostaniaktól, nem tudom, hogy van - e olyan légitársaság, amelynek első osztályán egy sommelier, kis ezüst kóstoló pohárkával a nyakában szedegeti a salátát az utasoknak.33d5a79f00000578-3572879-image-a-101_1462373456642.jpg

Tovább

A Salzburgi Ünnepi Játékok

Az idén 96. évadját ünneplő Salzburgi Ünnepi Játékok az egyik legjelentősebb zenei fesztivál a világon. A Mozart szülővárosában megrendezett 41 napos programsorozat egyik idei előadására volt szerencsém eljutni, de augusztus 31-ig még bárkinek van lehetősége részt venni az Ünnepi Játékokon.

És hogy miért érdemes elmenni Salzburgba? Először is kevés olyan hely van, amit ennyire a Prisma app kedvéért alapítottak volna 755-ben.

img_0427.JPG

Vagy mert Salzburgban található a már UNESCO világörökségi listán is szereplő szinte érintetlen barokk óváros, Mozart szülőháza és Közép-Európa legnagyobb épen maradt kastélya, Hohensalzburg vára.

ursfsdl.jpgSalzburg kastéllyal (kép: oddcities.com)

A várat eredetileg fából építették Gebhard von Helfenstein érsek kérésére 1077-ben. Később 1515-ben drótkötélpályás vasúttal egészítették ki az építményt, hogy megkönnyítsék a teherszállítást. A vonal valószínűleg a legrégebbi máig működő pályatest, ha nincs kedvünk sétálni akár ezzel az ezen az úton közlekedő siklóval fölvitethetjük magunkat a várba.

A fesztivál több helyszínen zajlik, vannak állandó, ingyenes vetített előadások korábbi programokról a város különböző pontjain, illetve olyan programok, amelyekre előre érdemes jegyet venni.

img_0270_1.JPGAz egyik helyszín, ahol régebbi előadásokat vetítenek

Egy nagylelkű meghívás folytán mi szombat este Mozart Cosi fan tutte című operájának premierjére készülődtünk Salzburgban. Előtte heteket töltöttem el azzal, hogy különböző honlapokat, etikett könyveket bújjak abból a célból, hogy kiderítsem milyen ruhában illik megjelenni egy ilyen alkalmon. Hogy megkönnyítsem a most útrakelők dolgát és bőröndjét, leírom mik a tapasztalataim dress code ügyileg:

A férfiaknak szmoking volt ajánlott, a nőknek meg ugye ezáltal hosszú estélyi. Viszont itt jön a csavar, hosszú estélyit nem olyan könnyű beszerezni Budapesten. A boltokban nem nagyon kapni, mondván nyár van, az esküvői ruhaszalonokban meg hiába mondják magukat alkalmi ruhaszalonoknak is, nem nagyon tartanak olyan ruhát, ami nem esküvőhöz kapcsolódik. Illetve ha tartanak, azt csak megvételre (100 ezertől fölfelé). Végül azt a tanácsot kaptam, hogy nem kell semmiképp hosszú estélyi, elég egy térdig érő koktélruha is. Picit izgulva pakoltam be egy fekete elegáns hosszabb ruhámat, de amikor megérkeztünk az operához megnyugodtam, a nők nagy része hasonló ruhában volt. Persze voltak kivételek, volt aki méregdrága hosszú estélyiben jelent meg vagy nyári, lenge ruhában, de a nagy többség az elegáns koktélruhát favorizálta.

A premierre a fesztivál egyik fő helyszínén a Felsenreitschule-ban (magyarul: sziklába vájt lovas iskola) került sor. A helyszín érdekessége az, hogy a színpad hátsó része egy sziklából van kivájva, az előtte elterülő teret a 17. század végétől eredetileg lovasbemutatókra és állatviadalok megtartására használták. Korábban a közönség a három egymásra épülő emeleten sorakozó 96 árkád alatt foglalt helyet. Elsőként 1926-ban rendeztek itt egy színházi (akkor még nyitott) előadást. 2011-ben felújították az épületet és korszerű, 6 perc alatt kinyíló tetőt építettek bele.

9346445_146e2af80bec77c5cd25ec0ad9e87fea_wm.jpgA Felsenreitschule 1933-ban

780_2013092512070803edb3fd2d852467680ac49a23d10e83bab228c6.jpgA Felsenreitschule mostanában

Az áraktól nem kell megijedni, a különböző előadásokra minden árkategóriában lehet jegyet venni. Ez azt jelenti, hogy az opera előadásokra a legdrábább jegyek 430 euróba kerülnek, de vannak olcsóbbak is, akár 10 - 20 euróért is. 

Ha nem tart vissza minket egy kis utazás, mindenképp kihagyhatatlan élménnyel lehetünk gazdagabbak Salzburgban nyáron (is) . Még több infó és jegyfoglalás az Ünnepi Játékokra itt.

Ha tetszett a poszt, bátran kövess minket Facebookon is!

 

A múzeum, ami elsőként digitalizálta a teljes gyűjteményét

Digitális múzeumi gyűjtemények nyomában 2. rész

2013-ban a londoni Hadtörténi Múzeum, az Imperial War Museum felújítás miatt hosszú időre bezárta kapuit, de nem minden látogatója előtt! A múzeum vezetése ugyanis úgy döntött, hogy a teljes gyűjteményét online elérhetővé teszi bárki számára.

Ezzel nemcsak a múzeum dolgozói jártak jól, hiszen egy bedigitalizált gyűjteményben sokkal egyszerűbb keresni, hanem a látogatók is, mert így olyan ritkaságokat vehetnek, akár otthon is bármikor szemügyre, amelyeket értékességük és kényességük miatt nem mindig tekinthetnek meg a látogatók.

Például elérhető az 1938. szeptember 30-án Hitler, Mussolini, Chamberlain és Daladier által aláírt Müncheni egyezmény, amely a Német Birodalomhoz csatolta a Szudéta-vidéket, de amelyben szintén biztosítják egymást a felek arról, hogy tovább fognak dolgozni Európa békéjén.

Vagy megtalálhatóak a gyűjteményben különféle magyar propaganda plakátok is, amelyben hadikölcsön kötvények előjegyzését sürgették.

De nem csak képek találhatóak meg az online elérhető gyűjteményben, hanem videók, illetve hangfelvételek is.

Ezenkívül vannak videók IV. Károly 1916-os megkoronázáról a Mátyás templomban vagy a trianoni béketárgyalásokról is.

Jelenleg több, mint 800 ezer darabból áll a múzeum gyűjteménye tele érdekességekkel. Ha érdekel a történelem és szeretsz kutatni, mindenképpen ajánlom az Imperial War Museum honlapját és ha valami kincsre bukkantál feltétlenül oszd meg kommentben!

 

Sorozatunk előző részét az amsztermdami Rijksmuseum gyűjteményéről itt tudod elolvasni, Facebookon meg itt tudsz követni minket!

 

Így nyomtasson magának egy Rembrandtot otthonra!

Digitális múzeumi gyűjtemények nyomában 1. rész

Mostanában egyre több múzeum használja ki az online tér lehetőségeit és teszi fel az internetre gyűjteményeinek egy részét vagy akár a teljes egészét.

A hollandiai Rijksmuseum 2012-ben indította el Rijksstudio nevezetű projektjét, amelynek keretében az amszterdami múzeum gyűjteményének 125 ezer darabját tárta a nyilvánosság elé és tette elérhetővé mindenki számára. Nem titkolt céljuk ezzel az volt, hogy lehetőséget adjanak a művek újragondolására, átértelmezésére és ezáltal közelebb hozzák a múzeum kincseit a mindennapokhoz.

Mostanra több, mint 200 ezer műtárgy érhető el nagy felbontásban a honlapon keresztül, s ezek a képek mind szabadon letölthetőek, átdolgozhatóak, megoszthatóak.

Tovább

Hogyan dobjuk fel a tömegközlekedésünket?

Aki Budapesten él és gyakran használja a tömegközlekedést a városban nem jön túl nagy izgalomba, ha bármennyit is kell utazni a négyeshatossal. Általában az a trend, hogy aki nem a telefonját nyomogatja, az épp leszáll vagy felszáll vagy leszállás közben nyomkodja a telefonját. Vagy egyszerűen csak bámulunk ki az ablakon, várván a megállót, amikor leszállhatunk. 

Valószínűleg az amszerdami közlekedési vállalat (GVB) is tisztában volt ezzel, amikor Daniel Disselkoen-nal, egy helyi kreatív ügynökség (headmade) művészével úgy döntöttek, hogy kreálnak valamit, amitől kicsit érdekessé tehetik az utazásokat bárki számára.

Így tehát megszületett GVBeestje (GVB-állatka), egy egyszerű játék, ami kicsit izgalmassá teheti a mindennapjait a rutinos tömegközlekedőknek, de a turistáknak is egyaránt. Az ötlet egyszerű, csak egy állatos matrica kell hozzá, aminek nyitva van a szája, némi hunyorítás és máris számolhatjuk, hogy hány gyalogost kaptunk el az állatunkkal. (Tudom, ez nem egy GTA élmény, mégis jópofa.)

Úgyhogy kedves BKK! Szólj, ha tudok bármiben segíteni, nálunk lehetnének például BéKáK!

 

 Headmade

Ha tetszett a poszt, lájkolj minket Facebookon!

süti beállítások módosítása