Közel s távol

Holland sztárfotós Magyarországon - Erwin Olaf a MODEM-ben

2014. október 22. - Pompidour

Volt már korábban szó Kínáról, írtunk Csehországról, valamint adtunk repülőjegy foglalási tippeket is azoknak, akik hirtelen ötlettől vezérelve szeretnének külföldön vakációzni. Mivel ez a blog nem csak a távoli látnivalókról szól, épp itt az ideje, hogy beszámoljunk arról, hogy mi folyik közel hozzánk.

Például arról, hogy ezen a héten vasárnap, október 26-án nyílik meg Erwin Olaf holland sztárfotográfus első önálló tárlata a debreceni MODEM-ben.

De ki is az az Erwin Olaf? És miért lenne tökéletes program a négy napos pihenés levezetéseként a vasárnapi megnyitó?

Kezdjük akkor az elejéről.

Erwin Olaf 1959-ben született a hollandiai Hilversumban. Első nagyobb sikerét 1988-ban könyvelhette el, amikor megnyerte a Sakkbábúk (Chessmen) című sorozatával a Fiatal Európai Fotográfusok versenyét. Egy évvel korábban belekezdett a filmezésbe is, a kiállításain látható képeit mindig hozzájuk készült kisfilmekkel egészíti ki.

chessman11.jpg

Erwin Olaf: Chessman

A nyolcvanas évek óta óriási hírnevet és elismertséget szerzett magának, képei bejárták a világ majdnem összes vezető múzeumát. 2008-ban megkapta a Lucie Díjat, 2011-ben pedig Hollandia legnagyobb művészeti elismerését nyerte el, a Johannes Vermeer díjat és az azzal járó 100 ezer eurót. E különlegesen magas összeg célja az, hogy a művész ezt fölhasználja valamelyik speciális projektjéhez. Így ennek az összegnek a hetven százalékát egy különleges projektre fordította Olaf és megalkotta a berlini fotósorozatát. A sorozat már önmagában is rendkívüli azzal, hogy Olaf elhagyta a stúdióját és egy élő, lüktető városba ment fényképezni. A másik jellegzetessége a képeknek az, hogy a két világháború között alkotó német művészek képeit forrásként felhasználva, megelevenítette Otto Dix és Michael Grosz alakjait a képeken, sőt az egyik képen még Jesse Owens előtt is tiszteleg.

dix2.jpg

dix.jpg

Erwin Olaf kifinomult és provokatív képei körbejárták a világot, de meghódították a reklámvilágot is. Az ő műveit használja fel a Diesel Jeans, a Heineken és a Bottega Veneta luxuscég is termékeik népszerűsítésében. Valamint ő volt az, aki megalkotta az új holland eurót az új király Vilmos Sándor arcképével.

A MODEM-ben most vasárnaptól látogatható Körhinta c. kiállításon az Alkonyat, a Pirkadat, a Bánat, a Bánat-portrék, a Kulcslyuk illetve a Berlin sorozatból láthatóak képek. Erwin Olaf tökéletesen felépítí kompozícióit, melyeket legtöbbször amszterdami műtermében díszlettervezők, kellékesek, sminkesek, fodrászok garmadájának segítségével alkot meg. Mégis a tökéletes kompozíciók és alakok mögött ott sejlik az élet, azok a dolgok, amelyeket nem veszük mindig elsőre észre. Olyan dolgokat mutatnak meg ezek a képek, amelyeket nem könnyű elkapni, dokumentálni, mégis mindenki számára ismerősek.

B0FT7fzIIAA5N6a.png large.png

 Erwin Olaf: Kulcslyuk 3., Kulcslyuk sorozat, 2011

A kiállítás október 26-tól február 1-ig tekinthető meg a debreceni MODEM-ben.

Október 26-án, vasárnap 16 órától ingyenes tárlatvezetést tart a kiállításon Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója.

http://www.modemart.hu/

http://www.erwinolaf.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozelstavol.blog.hu/api/trackback/id/tr906817225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása